Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új együttes a közeljövőben

2009.03.10

BUDAPEST — Berkes Gábor (45) belevetette magát a dalszövegírásba, miután új csapatot alakít a Popdarálóból ismert Vastag Csabával (27). Az utóbbi időben filmzenéket szerző és producerként dolgozó zenész még a TV2 műsorában barátkozott össze az énekessel, hamar rájöttek, hogy a generációs különbségek ellenére szeretnek és tudnak is együttműködni. Az első közös számuk már meg is született Fly Away címmel, hamarosan klipet forgatnak, majd maxi CD-t jelentetnek meg. S hogy mi a nevük?

 

Ez egy jó kérdés, hiszen nem akartunk egy hagyományos értelemben vett zenekart, együttest alakítani – mondta Gábor, aki olyan sikercsapatokban játszott és énekelt, mint az Első Emelet, a Rapülők és az Emberek. – Mi ketten vagyunk, ugyanúgy fellépünk, zenélünk, mint mások, de alkalmi zenészekkel dolgozunk majd. Így a nevünk valószínűleg Vastag Csaba feat. Berkes Gábor lesz. Én dalszerző vagyok, Csaba énekel.

– Ez egy szabad kötésű formáció, rockos dalokat játszunk majd, az első szerencsére sikert aratott, így bízunk a közös és sikeres jövőben. Annál is inkább, mert az, amit ő eddig letett az asztalra, profi munka volt – mondta az énekes.

D. G.

 

-Vikus-

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Magyakeszi

(Vékony Gabriella, 2010.06.14 11:17)

IMÁDLAK CSABIMMMMMM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

füzéradvány

(dora, 2009.08.20 11:29)

Szia csabi én meg a barátnöm azért nézük a popdarálot mert olyan jólnézelki és a a hangod nagyon király!Remélem még sokatlátlak téged a tévében!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!